Édesapám. Millió emlék köt össze minket, gyerekkoromban a jatékok, ahogy nőttem a rengeteg meghitt beszélgetés... A Földön senki nem áll közelebb hozzám, mint ő. El sem tudom képzelni, milyen lehet, ha eljönne a pillanat, amikor megkérdezné tőlem: TE KI VAGY? Nem ismerlek...
Csak nézem az Alzheimer-kórban szenvedő emberek hozzatartozóit, és a lelkem szorul össze... Napról napra veszítik el a számukra annyira fontos személyt. A beteg lassan elfelejti a gyerekeit, a feleségét, a szüleit... Kedvesen köszönti a szimpatikus nőt, aki előtte áll, majd elhalad mellette és keresi a nejét... pedig ott állt mellette. A hozzatartozókban a sok kérdés halmozódik, a fájdalom ott a szívükben... Az első találkozás, a sok nevetés, a lakodalom, a gyerekek születése, annyi gyönyörű pillanat, és mind feledésbe merült. Nehéz elfogadni, hogy ez a betegséggel jár, de igen, el kell fogadni. A beteg a jelen pillanatban él. Ha nem is ismer meg minket, megfoghatjuk a kezét, mi ismerjük őt, tudjuk mi teszi boldoggá, eldúdolhatjuk a kedvenc dalát, és mosolyt csalhatunk az arcára.
No comments:
Post a Comment